A Monsieur Ouine , a 20. század egyik legnagyobb francia regénye, számos választ ad a modern világ jelenlegi állapotára. A következő néhány idézet bepillantást enged a mindenütt jelenlévő Gonoszba.
P 210. – Jaj! barátaim, a természetfeletti élet, a lelkek, a szegény lelkek élete sem mentes sok szennytől… Van bűn, van bűn. Ha Isten megnyitná érzékeinket a láthatatlan világ felé, a förtelmesség… a gonosz förtelmes burjánzásának… magának a külseje felé?
P 211. És a plébánia egy kis templom. De ha az utolsó plébánia valamilyen lehetetlen véletlen folytán meghalna, nem lenne többé templom, sem nagy, sem kicsi, nem lenne többé megváltás, semmi – a Sátán meglátogatta volna népét.
– Még mindig sok egyházközség létezik a világon. De ez halott. Talán már régóta halott?
P 213. És most, a Gonosz már nem melegít benneteket – folytatta Fenouille papja. […] Teljesen zsibbadtnak, teljesen hidegnek érzitek magatokat. Az emberek mindig a Pokol tüzéről beszélnek, de senki sem látta őket, barátaim. A Pokol a hideg.
P 218. A papok iránti gyűlölet az emberiség egyik legmélyebb érzése, és egyben az egyik legkevésbé megértett is. Hogy egyidős magával az emberiséggel, azt senki sem kételkedik, de korunk szinte hihetetlenül finomodott és kiváló lett. Ez azért van, mert más hatalmak hanyatlása vagy eltűnése a papot, bár látszólag szorosan összefonódott a társadalmi élettel, mégis egyedibbé, besorolhatatlanabbá tette, mint bármelyik mágikus vén, akit az ókori világ templomok mélyén, vagy szent állatok között tartott fogva, az istenek kizárólagos bensőségében.
P 237. Ez a falu, és sok hasonló falu, folytatta Fenouille papja, még mindig nyugodtan, mindezek a korábban keresztény falvak, amikor égni kezdenek – igen, mindenféle vadállatot fogtok látni kijönni belőlük, amelyeknek a nevét az emberek már rég elfelejtették, feltételezve, hogy valaha is kaptak egyet.
P 239. Igen, uram, eljön az óra (talán már el is jött?), amikor a vágy, amelyről azt hisszük, hogy mélyen eltömítettük lelkiismeretünket, és amely ott még a nevét is elvesztette, kitör sírjából. És ha minden más kijárat zárva is marad előtte, hús-vér alakban talál majd egyet – igen, uram –, meglátja majd váratlan és, merem állítani, förtelmes, szörnyű formákban megjelenni. Megmérgezi az elmét, megfertőzi az ösztönöket, és… ki tudja? Miért ne fizesse meg a test, a mi nyomorult, védtelen testünk ismét a… másik váltságdíját? Egy új váltságdíjat?
P 240. Igen, uram, szabadon létrehozhat olyan rendet, amelyből Isten ki van zárva, de ezzel megszegte a szövetséget. Ó! Kétségtelen, hogy az ősi szövetség nem bontható fel egy nap alatt; az Egyházat még bukott állapotában is túl sok kötelék köti a társadalomhoz! Eljön azonban az idő, amikor egy kétségbeesésre szervezett világban a remény hirdetése nem lesz más, mint égő szén dobása egy lőporos hordóba.
Hozzászólás küldése