Szerző: Emmanuel L. Di Rossetti

Jegyzetek a katolicizmus történetéről

Közzétéve Szerző: Emmanuel L. Di Rossetti Hozzászólás beküldése
Jegyzetek Jean-Pierre Moisset A katolicizmus története című művéből (9. fejezet: A modernitás sokkja (18. század közepe – 1870).
394. o. A koronázás végén a görvénygomba megérintésének rituáléja, amelyet még mindig gyakorolnak, kezdi elveszíteni hitelességét. Tünetileg változik a kiszabás, a kézrátétel formulája. Korábban „a király megérint, Isten meggyógyít” volt; most „a király megérint, Isten meggyógyít” lesz belőle. A régi bizonyosságok eltávolodásának és a tekintéllyel való új kapcsolat kialakulásának egy másik jele a fogamzásgátló gyakorlatok elterjedése a 18. század közepétől, még Franciaországban.

a „Jegyzetek a katolicizmus történetéről” című cikket →

Jegyzetek a francia forradalomról

Közzétéve Szerző: Emmanuel L. Di Rossetti Hozzászólás beküldése

A cikkben szereplő, a francia forradalomról szóló idézetek többsége Jean Sévillia Történelmileg helyes

—

Szolzsenyicin: „Mivel az emberek nem rendelkeznek ugyanazokkal a képességekkel, ha szabadok, nem lesznek egyenlőek, és ha egyenlőek, az azért van, mert nem szabadok.”

—

Létezik egy forradalmi gondolat az állandó találmányról, amely ma is él. Ez a gondolat a Haladás eszméjében is benne foglaltatik. Hogy még minden feltalálásra vár. René Guénon azt mondta: „Nincsenek új gondolatok a Földön.” 

—

Robespierre: „Ha Lajost perbe lehet vonni, akkor mindig felmenthetik; ártatlan lehet: mit beszélek? Feltételezik, hogy az, amíg meg nem ítélik; de ha Lajost ártatlannak lehet vélelmezni, mi lesz a forradalommal?”

—

Westermann a Konventnek: „Nincs többé Vendée: elpusztult a szabad kardunk alatt. Lovaink lába alatt tapostam szét a gyerekeket, lemészároltam azokat a nőket, akik többé nem akarnak rablókat szülni. Nincs egyetlen foglyom sem, akiért magamat szemrehányást tehetnék. Mindent kiirtottam.”

—

Carrier (miután 10 000 ártatlan embert fojtott a Loire-ba): „Franciaországot temetővé fogjuk tenni, ahelyett, hogy a magunk módján nem újítanánk fel.”

—

„A Vendée-t el kell pusztítani, mert kételkedni mert a szabadság előnyeiben.”

Olvassa el a „Fontos tudnivalók a francia forradalomról” →

A Nyugat ragadós moralizmusa

Közzétéve Szerző: Emmanuel L. Di Rossetti Hozzászólás beküldése

Mindig mulatságos és tanulságos felismerni az ellenfelek ellentmondásait. Hogyan emelkedik ki ebből a modern társadalomból, amely annyira büszke a szabadságára, az intim dolgok felfogásmódjára, ebből az érzékiség társadalmából (amikor az ember gondosan összekeveri az érzékiséget a pornográfiával), egy prűd, korlátozó, kukkoló és mindenekelőtt moralista társadalom (itt újra kell olvasni Jean Marie Domenach esszéjét: Moralitás moralizmus nélkül). Ahol ez a teljhatalmú modern társadalom megpróbálja összezavarni a katolicizmus moralitását, amelyet archaikusnak állít be, nagyon gyorsan antitesteket fejleszt ki egy olyan moralizmus formájában, amely csak akkor esik jól, ha ítélkezik a felebarátja felett. Ez kispolgári moralitás. Ez egy francia jellemvonás. De olyan, amelyben más európai országok is osztoznak.

Olvasson tovább a „Nyugat ragadós moralizmusa” →

Oshio Heihachiro, a lázadás szamurájja

Közzétéve Szerző: Emmanuel L. Di Rossetti Hozzászólás beküldése

Ahhoz, hogy teljes mértékben megértsük Oshio Heihachiro tetteit, fontos megérteni, hogy azokat egy forradalomellenes jellem és akarat diktálja. Oshio Heihachiro hozzáállásában semmi sincs, ami a fennálló rend megkérdőjelezésére törekedne. Oshio Heihachiro tudja, hogy a rendszer tökéletesíthető, de működőképes is. Ami miatt a rendszer kevésbé hatékony, annak inkább az emberekkel van köze, mint magával a rendszerrel.

Oshio haragja a férfiakra irányul, arra, ami megrontja a rendszert.

Azt sugallni, hogy a gyümölcsben lévő féreg minden gonosz oka, az a filozófia, amely mindig is végigkísérte forradalmainkat. Aki meg akarja fojtani a kutyáját, veszettséggel vádolja...

Létezik egyfajta nyugati arrogancia, amely szerint az ember tévedhetetlen. Ez a nyugati arrogancia alkotta és alkotja továbbra is a hagyományellenes jelleg lényegét; és mindig puha táptalajt képez az egalitárius társadalom mögött álló akarat számára.

a(z) „Oshio Heihachiro, a lázadás szamuráj” című cikk további részét →

Onfray rémületkiáltásai

Emmanuel L. Di Rossetti bejegyzése , közzétéve Hozzászólás beküldése

Így hát Onfray elolvasott egy könyvet, amely feltárja Ernst Jünger születését... Michel Vanoosthuyse: Fasizmus és tiszta irodalom . Feltárja – az önmagát érzékiség filozófusának valló személy mindig ezt mondja nekünk –, hogy Jünger mindig is fasiszta volt, és hogy éveket, élete nagy részét, fél évszázadot töltött azzal, hogy eltörölje ezeknek a fasiszta éveknek a nyomait. Bárki, aki ismerte Ernst Jüngert, akár távolról is, csak mosolyoghat ezeken a kijelentéseken. Groteszk, ahogy Ernst Jünger megfabrikálja az életét az utókor számára. Jünger mindig is ennek a machiavellista karakternek az ellentéte volt, akit Onfray egy könyvben vélt felfedezni. Végre mosolyt csal az arcomra, hogy rájöttem, hogy Mr. Vanoosthuyse könyvét az Agone kiadó adta ki. Remélhettem volna, hogy Mr. Vanoosthuyse több időt tölt majd Jüngertől való tanulással, mint azzal, hogy boszorkányüldözést folytasson körülötte. A hátlap tehát különösen ihletmentes, mivel ezekkel a szavakkal zárul: „mit takar egy fasiszta múltú szerző belépése a „tiszta” irodalomba.” Mi is ez? Jünger lenne az egyetlen jobboldali szerző (itt összefoglalom ezeknek a baloldali uraknak a gondolkodásmódját, akik a fasiszta szót igenre vagy nemre adják), aki belépett az irodalomba? Mi a tiszta irodalom? Baloldali irodalom? Rossz kezdet ez az Agone kiadóknak, akik a hátlaptól kezdve nem mutatnak nagy szerkesztői mesterséget...

Ami Onfrayt illeti, a cikkből megértjük, hogy őt csak egyetlen dolog aggasztja, és ennek fényében meg is érthetjük őt – a szabadság, Jünger rendkívüli szabadsága minden korban, minden korszakban, egészen utolsó napjaiig. Michel Onfray semmit sem ért Jünger szabadságából. Így, mivel semmit sem ért belőle, gyűlölni akarja. Meg akarja mutatni, hogy ez csak egy álca. És Jünger fél évszázadot töltött annak alakításával.

Mert Michel Onfray-nak egy életnyi erőfeszítés kellett ahhoz, hogy átverjék. Biztosan ez a könyv kellett ahhoz, hogy leleplezze ártatlanságát , ahogy ő is beismeri. Csak nevethetünk, Michel Onfray cselekszik, amikor akar. És minket bolondnak néz. Ki hinne el egyetlen pillanatig is, hogy valaha szerette Jüngert? Ha Onfray azt mondja, hogy szereti Jüngert, az azért van, mert henceg. Henceg. Fellengzősködik. Úgy érti. Az vagyok. Azt hiszem. Széles látókörűség. Ökumenizmus. Önvizsgálat. Kritikus gondolkodás. Tolerancia továbbra is. Tolerancia mindig. Jó lelkiismeret. Igen, most már csak ez van. Michel Onfray több életet is eltölthet a nyomok eltüntetésével, könnyű lesz felidézni az összes alkalmat, amikor színlelt.

Kár, Michel Onfray olyan dolgokat is tud mondani, amik nem tartoznak a klánjához, a táborához, a politikai családjához. Néha ki tudja súrolni a hálót, és felismerni az ellenfeleiben az őszinteséget. De mindig el kell engednie magát, mindig össze kell gömbölyödnie, nyilvánosságra kell hoznia magát, ezért muszáj színre vinnie... Annyi pazarlás. Nehéz megérteni, hogy Michel Onfray hogyan találhat érdeklődést Michel Vanoosthuyse apró, terhelő könyve iránt... A benyomás olyan, mint egy gyönyörű, fényes szőrű kutya hempereg a sárban.

Smet atya

Közzétéve Szerző : Emmanuel L. Di Rossetti Hozzászólás beküldése

Hihetetlen történetek vannak. Pierre Jean Smet története is ezek közé tartozik.

Miközben a minap este még mindig ugyanolyan örömmel beszélgettem a C.-ből származó barátommal, JB-vel, elmeséltem neki az elképzelésemet egy papról, aki az 1830-as években Japánba érkezik, ami valami lehetetlen vagy majdnem lehetetlen dolog. Japán teljesen el van zárva a külvilágtól, a Meiji-korszak csendben készülődik a színfalak mögött, és mindenekelőtt a szerzetesrendek, akárcsak a nyugati világ, ájulásba estek az Újvilág miatt. Igen, de ott mindig reménykedni kell egy nagy, független katolikus személyiségben.

Pierre Jean de Smet egyike azoknak. Ez a pap, akit az indiánok „fekete reverendának” becéztek, Ülő Bikával tárgyalt, miközben Lincoln a tanácsát kérte. Mivel nem volt villás nyelve, gyakran csodákat vitt véghez (életrajzának olvasása rávilágít, hogy ennek a szónak mennyi jelentése lehet még ma is). Egy hihetetlen utazás a Sziklás-hegységben és félelmetes inspirációforrásként de Smet atya az etikát oda hozta, ahol a politikusok már csak cinizmust és pragmatizmust helyeztek előtérbe.

A világi és a modern világ

Közzétéve Szerző: Emmanuel L. Di Rossetti Hozzászólás beküldése

Ott van a gyönyörű olasz „vergogna” szó, és ott van a francia „shame” szó, amely a modern korban elvesztette jelentését.

Ki ne találta volna magát már úgy, hogy egy vacsora kellős közepén kedves barátaival menekülni akart, hogy ne kelljen többé elviselnie a butaságot, az összefüggéstelenséget, a „kispolgári” megjegyzéseket, a közönségességet? A friss levegő iránti igény akkor jelentkezik, amikor a tüdőnk már nem képes tárolni a kevés környezeti levegőt. Nagyon gyakran ezek az emberek, akiket szeretünk, és akik csak azt ismételgetik, amit az újságokban, blogokon olvastak, idegesítenek minket... Az internet az intelligencia tiszta ellensége lehet.

Ezeken a vacsorákon általában akkor jutnak el a legrosszabb pontra, amikor a vallásról esik szó.

A szekuláris, modern világ egy szörnyű, változatos, izzó törvényt hozott: a vallást a „magánszférára” kell korlátozni. Ezt az utolsó médiakifejezést idézőjelbe tettem érthető okokból; ahogy az a médiakifejezéseknél gyakran lenni szokott, semmit sem jelent. Nem vagyok a vallásgyakorlás bizonyos mértékű diszkréciójának gondolata ellen, de ellenzem azt az elképzelést, hogy eltitkolják keresztény mivoltukat. Különösen egy olyan országban, mint a miénk! De nem ott van a probléma, és sehol máshol? Nem hagyta abba ez az ország az öngyűlöletet?

További információ a „A világi és a modern világ” →