[…] A bor évszázados mustja, melyet a pincékben hígítottak fel.
Karjának ereje és bronz árnyéka.
Az üvegablak, amely szerelmeit meséli el és utolsó csatájára emlékeztet, napról napra sötétedik a piszkos olajjal fűtött lámpák füstje alatt.
Mint egy szirén jajveszékelése, amely skarlátvörös halrajt hirdet a hajóknak, olyan annak a jajveszékelése, aki mindenki másnál jobban szerette őt,
annak, aki elhagyta otthonát, hogy kardja mellett aludjon, és megcsókolja kemény katonahasát.
Mint egy dagadó vagy hulló hajó vitorlái, mint a hajnal, amely eloszlatja a ködöt a repülőterek felett, mint egy mezítlábas férfi csendes menetelése az aljnövényzetben, halálának híre terjed,
sebeinek fájdalma felszakadt az esti napsütésben, pestis nélkül, de a spontán felbomlás minden látszatával.
A teljes igazság nem ebben a beszámolóban rejlik. Hiányzik a szavakból mindaz, ami életének részeg zuhatagát alkotta, napjainak legjobb napjainak hangos felvonulását, amely a dalt motiválta, példaértékű alakja, bűnei, mint megannyi értékes pénzérme, hatékony és gyönyörű fegyverei.
„A huszár” című versből, a „A katasztrófa elemei” című kötetben jelent meg az Editions Grasset kiadó gondozásában. Tisztelgés Álvaro Mutis, a rendkívüli mesélő, a nagyszerű író és a csodálatos barát előtt.
Hozzászólás küldése